pokercasinosports

Krikett

A következő szabályok tartalmazzák a fogadások érvénytelenítésének okait

Általános

A fogadásokat a Nemzetközi Krikettszövetség (International Cricket Council, továbbiakban „ICC”) hivatalos weboldalán közzétett hivatalos versenyeredmények, illetve meccsstatisztikák alapján számoljuk el. Ha ott nem érhető el eredmény, a www.espncricinfo.com weboldalt használjuk elszámolási célokra.

Egy ütőjátékos visszalépése egy inningből elszámolási szempontból nem számít kiejtésnek.

Az „egy inning természetes módon befejeződik” kifejezés olyan inninget jelent, amelyet nem külső tényezők (például eső vagy rossz fényviszonyok) miatt zártak le. Egy csapat minden ütőjének kiesése, illetve ennek bejelentése egy inning természetes befejezésének számít.

Minden piac esetében érvényesek maradnak a fogadások, ha a minimálisan szükséges overt nem érték el, de az inning természetes módon befejeződött.

Az „első osztályú mérkőzés” kifejezés 3 vagy többnapos meccset jelent 2 csapat között, melyek egyenként 11 játékosból állnak (beleértve a test meccseket is).

Ha egy meccs helyszíne megváltozik, a már megkötött fogadások érvényesek maradnak, feltéve, hogy a hazai csapatot továbbra is így jelölik. Ha egy felsorolt meccsen a hazai és vendégcsapat szerepe megfordul, az eredeti felsorolásra kötött fogadások érvénytelenek.

Félbeszakítás, törlés és halasztás

Ha egy mérkőzést törölnek, még mielőtt bármilyen játék történt volna, minden fogadás érvénytelen, kivéve, ha van hivatalos tartaléknap, vagy a meccset átütemezik és lejátsszák az eredetileg meghirdetett kezdési időpontjától számított 48 órán belül elindítva. Ha a meccsre kijelöltek egy hivatalos tartaléknapot, akkor minden fogadás érvényes marad, és az eredményt a megtörtént események határozzák meg (akár folytatták a játékot a tartaléknapon, akár akkor kezdték el, szükség szerint) az adott piacokra érvényes Sportfogadási Szabályokkal összhangban.

Sorozatra való fogadás

Ha nem játsszák le a tervezett számú mérkőzést, akkor érvénytelenítünk minden különleges piacot, amely a sorozat egészére vonatkozik. Ha döntetlennel végződik egy sorozat, amelynél nem kínálunk szorzót a döntetlenre, akkor a sorozat eredményére kötött minden fogadás érvénytelen.

X csapat elér X futást piac

Például „India elér X futást”.

A fogadásokat a vonatkozó csapat összes futása alapján számoljuk el, az overek bármilyen csökkentésétől függetlenül.

Csapat legjobb ütője/futója és dobója/ütőkiejtője (sorozat/verseny) piacok

A fogadásokat „teljes, indul vagy sem” alapon számoljuk el.

Ha 2 vagy több játékos azonos számú futást ér el, vagy azonos számú ütőjátékost ejt ki, a holtversenyszabályok érvényesek.

Játékos futásai (Ütőjátékos futásai/négyesei/hatosai) típusú piacok

Leírás: „Hány futást ér el a megnevezett ütőjátékos?”

Szabályok: Ha egy ütőjátékos befejezi az inninget, és nem esik ki az inning végéig, a pontszáma lesz a végeredmény. Ha egy ütőjátékos nem üt, a fogadás érvénytelen.

Ha egy ütőjátékos sérülés miatt visszalép, de később visszatér, az ütőjátékos által az inningben elért összes futás számít. Ha az ütőjátékos nem tér vissza később, az lesz a végeredmény, amely az ütőjátékos visszalépésekor fennállt.

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha valamelyik inningben nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha az elszámolás eldőlt vagy a továbbiakban meghatározásra kerül. Az eredményt akkor tekintjük eldőltnek, ha meghaladta azt a határt, amelyre a fogadást kötötték, vagy az ütőjátékost kiejtették.

Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már eldőlt.

A mérkőzés előtti fogadások esetében csak az ütőjátékos első inningje számít.

A szuper over során szerzett futások nem számítanak.

Meccs első labdája piac

A fogadásokat az első befejezett labdadobás alapján számoljuk el, minden holt labdának nyilvánított dobást kizárva.

Korlátozott overes krikett esetén a fogadásokat a meccs első labdája alapján számoljuk el, függetlenül minden overcsökkentéstől, feltéve, hogy történik labdadobás.

Következő over: futások felett/alatt / futási különbségek piacok

A fogadásokat az over során elért összes futás szerint számoljuk el (beleértve minden extrát).

Ha egy overt nem fejeznek be, az adott overre kötött fogadások érvénytelenek. Ez nem vonatkozik arra, ha az inning elérte a természetes befejeződését.

Pont az ütőjátékos kiesésénél piac

Leírás: „Hány futást ér el a megnevezett ütőjátékos?”

Szabályok: Ha egy ütőjátékos befejezi az inninget, és nem esik ki az inning végéig, a pontszáma lesz a végeredmény. Ha egy ütőjátékos nem üt, a fogadás érvénytelen.

Ha egy ütőjátékos sérülés miatt visszalép, de később visszatér, az ütőjátékos által az inningben elért összes futás számít. Ha az ütőjátékos nem tér vissza később, az lesz a végeredmény, amely az ütőjátékos visszalépésekor fennállt.

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha valamelyik inningben nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha az elszámolás eldőlt vagy a továbbiakban meghatározásra kerül. Az eredményt akkor tekintjük eldőltnek, ha meghaladta azt a határt, amelyre a fogadást kötötték, vagy az ütőjátékost kiejtették.

Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már eldőlt.

A mérkőzés előtti fogadások esetében csak az ütőjátékos első inningje számít.

A szuper over során szerzett futások nem számítanak.

10/20/30/40/50/100 futást ér el piacok

Ha a játékos tagja a kezdő 11-nek, a fogadások attól függetlenül érvényesek maradnak, hogy a játékos megjelenik-e a vonalnál.

Minden olyan játékosra kötött fogadás érvénytelen, aki nem szerepel a kezdő 11-ben.

A sorozat legmagasabb egyinninges pontszáma piac

A fogadásokat annak alapján számoljuk el, melyik csapat éri el a legtöbb pontot egyetlen inningben a vonatkozó test sorozaton.

Holtverseny esetén a holtversenyszabályok érvényesek.

Különbségre fogadás

Ha egy mérkőzés holtversenye esetén szuper overre kerül sor, ez a fogadás holtversenyként lesz elszámolva. Ha egy korlátozott overes mérkőzésen valamelyik csapat inningjében az overek számát külső tényezők miatt több mint 10%-kal csökkentik, akkor az erre a piacra kötött fogadások érvénytelenek.

Hatost ütő játékos piac

Ha a játékos benne van a kezdő 11-ben, a fogadások attól függetlenül érvényesek maradnak, hogy a játékos megjelenik-e a vonalnál. Minden olyan játékosra kötött fogadás érvénytelen, akit nem neveztek a kezdő 11-be. A kétségek elkerülése végett: a hatost futó játékos nem számít ennek a piacnak a szempontjából.

Hatos és kiejtés típusú piacok

A fogadásokat az alapján számoljuk el, hogy a játékos üt-e hatost és kiejt-e egy ütőjátékost. A kezdő 11-be nevezett, de nem ütő/dobó játékosokat résztvevőnek tekintjük, és az ilyen játékosokra kötött fogadásokat vesztesként számoljuk el.

Minden olyan játékosra kötött fogadás érvénytelen, akit nem neveztek a kezdő 11-be.

Ha az inning a természetes befejezés kivételével bármilyen okból lerövidül, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha már egyértelműen eldőltek.

Első/második inning legtöbb pontos 5 overes időszaka piac

Ha egy korlátozott overes mérkőzésen valamelyik csapat innnigjében az overek száma külső tényezők miatt csökken, az erre a piacra kötött fogadások érvénytelenek.

Ha a korlátozott overes meccseken egyértelműen eldőlt a győztes, még mielőtt az inninget lejátszották volna a természetes befejezésig, a fogadásokat rendesen elszámoljuk minden csökkentés ellenére.

Négy ütőjátékos elvesztéséig elért futások piac

A fogadásokat a negyedik ütőjátékos kiejtéséig elért összes futás száma alapján számoljuk el.

Ha negyedik ütőjátékos nem esik ki, a fogadásokat az alapján számoljuk el, hogy hány futást ért el a csapat az inning végéig.

Dupla piacok a Csapat legjobb futója vagy a Csapat legjobb ütőkiejtője szerepeltetésével

Egy 2 inninges mérkőzésen (azaz test meccsen vagy county championshipen) ezen piacok „Csapat legjobb futója” része kizárólag az első inningre vonatkozik (hacsak másképp nem hirdetjük meg).

A fogadások érvényességéhez a mérkőzés típusától függően a következő minimális számú overt le kell játszani a nyerő csapat inningjében:

  • Test mérkőzések: 50 over;
  • County championship: 50 over;
  • 50 overes (inningenként) meccs: 25 over;
  • 40 overes (inningenként) meccs: 20 over; és
  • 20 overes (inningenként) meccs: 10 over.

Azonban minden esetben érvényes lesz a fogadás, ha az inning természetes módon fejeződik be a fenti követelménynél kevesebb over alatt. Minden olyan játékosra kötött fogadás érvénytelen, akit nem neveztek a kezdő 11-be.

A kezdő 11-be nevezett, de nem ütő játékosokat résztvevőnek tekintjük, és az ilyen játékosokra kötött fogadásokat vesztesként számoljuk el.

Ha 2 vagy több játékos azonos számú futást ér el, akkor a holtversenyszabályok érvényesek.

Ha a korlátozott overes meccseken egyértelműen eldőlt a győztes, még mielőtt az inninget lejátszották volna a természetes befejezéséig, a fogadásokat rendesen elszámoljuk az overek számának bármilyen csökkentése ellenére.

A torna legjobb ütőkiejtője piac

A fogadásokat „teljes, indul vagy sem” alapon számoljuk el.

Ha 2 vagy több játékos azonos számú ütőjátékost ejt ki, a holtversenyszabályok érvényesek.

A torna legjobb pontszerzője piac

A fogadásokat „teljes, indul vagy sem” alapon számoljuk el.

Ha 2 vagy több játékos azonos számú futást ér el, a holtversenyszabályok érvényesek.

Befejeződött meccs típusú piacok

A fogadásokat annak alapján számoljuk el, hogy vajon hirdetnek-e eredményt az adott korlátozott overes meccsen, vagy a meccs félbeszakad / nincs eredmény bejelentéssel ér véget.

A kétségek elkerülése végett, ha más hivatalos eredményt hirdetnek ki, mint hogy a mérkőzés félbeszakadt vagy „nincs eredmény”, akkor ennek a piacnak az „igen” a nyerő választása.

Ha a mérkőzés félbeszakad vagy nincs eredmény bejelentéssel ér véget, akkor ennek a piacnak a „nem” a nyerő választása.

Érdemes figyelembe venni, hogy ez a piac áthúzódik bármilyen tartaléknapra, és a meccs hivatalos eredménye alapján számoljuk el. Ha a meccset elhalasztják, vagy az időjárástól eltekintve bármilyen okból (például veszélyes vagy játszhatatlan kapu, illetve dobósávon kívüli pálya; a dobósáv megrongálása, sztrájk vagy bojkott; tömegtüntetés / erőszakos zavargás; világításprobléma; a stadiont ért károsodás; terrorcselekmény és természeti katasztrófa) félbeszakad, minden erre a piacra kötött fogadást érvénytelenítünk.

Első boundary iránya piac

Ezt a piacot az ütés által történő (az ütőjátékosnak futásként megadott) első boundary iránya alapján számoljuk el.

Ez a piac a négyeseket és a hatosokat is magában foglalja.

Extra piacokra vonatkozó krikettszabályok

Az extra piacok választásainak elszámolása szempontjából az ütőjátékos visszalépése a játékból nem számít az ütőjátékos kiejtésének.

Ha egy extra piac választásának részét képező játékos nem vesz részt a vonatkozó eseményen, az egész fogadás érvénytelen.

Ha sorozatra vonatkozó extra fogadások esetén bármilyen okból nem játsszák le az adott sorozat összes tervezett mérkőzését, a sorozat egészére vonatkozó minden piacot érvénytelenítünk.

Ha egy test vagy county championship mérkőzésen egy csapat inningje „külső” okok (azaz bármi más körülmény az inning természetes befejeződésén kívül) miatt 60-nál kevesebb overt tartalmaz, akkor az adott csapat inningjére vonatkozó extra fogadások érvénytelenek.

A korlátozott overes meccsek esetén az elért futások számát érintő extra fogadásokat annak alapján számoljuk el, hogy hány futást ért el mindegyik fél (beleértve a meccs során megítélt minden extrát vagy büntetőfutást). Amennyiben egy inning során csökkentik az overek tervezett számát, a meccsre vonatkozó minden extra fogadás érvényes marad, amennyiben a csökkentés nem több az extra fogadás megkötésének időpontjában az adott inningre tervezett overek számának 20%-ánál. Amennyiben az overcsökkentés 20%-nál több, akkor az erre a meccsre vonatkozó extra fogadások érvénytelenek (a bármelyik csapat által elért futások számától függetlenül), kivéve, ha a szóban forgó fogadás eredménye már egyértelműen eldőlt a meccs lerövidített befejezésének időpontjában (például a lerövidített befejezés időpontjában érvényes fogadáseredmény nem változna, ha lejátszanák a további tervezett overeket).

Hibák az extra piacokon

Ha hiba történt egy extra választás szorzójában vagy leírásában, érvénytelenítünk minden rá kötött fogadást, és aztán a helyes szorzóval vagy más leírással kínáljuk a fogadást.

Meccsfogadás

Leírás: „Ki nyeri a meccset?”

Minden ilyen meccsfogadás a hivatalos versenyszabályok szerint lesz elszámolva. A kedvezőtlen időjárás által érintett mérkőzéseken a fogadásokat a hivatalos eredmény alapján számoljuk el.

Ha nem hirdetnek ki hivatalos eredményt, minden fogadás érvénytelen.

Holtverseny esetén, ha a hivatalos versenyszabályzat nem határoz meg győztest, a holtversenyszabályok érvényesek. Azokon a versenyeken, ahol dobópárbaj vagy szuper over határozza meg a győztest, a fogadásokat a hivatalos eredmény alapján számoljuk el.

Ha az első osztályú mérkőzéseken holtverseny a hivatalos eredmény, a fogadásokat a két csapat holtversenyeként számoljuk el. A döntetlenre kötött fogadásokat vesztesként számoljuk el.

Ha egy mérkőzés külső körülmények miatt félbeszakad, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a hivatalos versenyszabályzat alapján kihirdetnek egy győztest.

Ha egy mérkőzést törölnek, minden fogadás érvénytelen, kivéve, ha a meccset a meghirdetett kezdési időpontjától számított 48 órán belül újrajátsszák vagy újraindítják.

Meccsfogadás: Dupla esély

Leírás: „A mérkőzés eredménye bármelyik 2 lesz a három lehetőség közül?”

A holtverseny, vagyis ha a 2 csapat pontosan azonos számú futással áll mind a 4 inning vége után, holtversenyként lesz elszámolva.

Minden ilyen meccsfogadás a hivatalos versenyszabályok szerint lesz elszámolva. Ha nem hirdetnek ki hivatalos eredményt, minden fogadás érvénytelen.

Meccsfogadás: Döntetlennél tét visszajár

Leírás: „Ki nyeri a meccset (minden fogadás érvénytelen, ha a mérkőzés döntetlen)?”

Minden meccsfogadást a hivatalos versenyszabályok szerint számolunk el. Ha nem hirdetnek ki hivatalos eredményt, minden fogadás érvénytelen.

Holtversenyes meccs

Leírás: „Holtverseny lesz a meccs?”

Minden fogadást a hivatalos eredmény alapján számolunk el.

Ha a meccs félbeszakad vagy nincs hivatalos eredmény, minden fogadás érvénytelen.

Az első osztályú mérkőzéseknél akkor fordul elő holtverseny, amikor másodszor kiejtik a másodikként ütő csapat összes ütőjátékosát úgy, hogy a pontszámok egyenlőek.

Legtöbb négyes

Leírás: „Melyik csapat üti a legtöbb négyest?”

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha valamelyik inningben nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt.

Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

Az összes négyes szempontjából csak az ütőről szerzett négyesek számítanak (bármilyen dobásból, akár legális, akár nem). A túldobások, a kapuk közötti futással elért négyesek és az extrák nem számítanak.

A szuper overben szerzett négyesek nem számítanak.

Az első osztályú mérkőzéseken csak az első inningbeli négyesek számítanak.

Legtöbb hatos

Leírás: „Melyik csapat üti a legtöbb hatost?”

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha valamelyik inningben nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt.

Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

Az összes hatos szempontjából csak az ütőről szerzett hatosok számítanak (bármilyen dobásból, akár legális, akár nem). A túldobások és az extrák nem számítanak.

A szuper overben szerzett hatosok nem számítanak.

Az első osztályú mérkőzéseken csak az első inningbeli hatosok számítanak.

Legtöbb extra

Leírás: „Melyik csapatnak lesz a legtöbb extrája hozzáadva az ütéssel elért eredményéhez?”

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha valamelyik inningben nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt.

Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

A meccsen dobott széles dobás, rossz labda, mellé, testet érintve mellé és a büntetőfutás nem számít a végeredmény szempontjából. Ha egy dobás során az ütőről és extraként is szereznek futásokat, az ütőről elért futások nem számítanak a végső összesítésben.

A szuper overben szerzett extrák nem számítanak.

Az első osztályú mérkőzéseken csak az első inningbeli extrák számítanak.

Legtöbb elszenvedett kifutás

Leírás: „Melyik csapat szenvedi el a legtöbb kifutást a meccsen?”

Az „elszenvedett” kifutás azt jelenti, hogy a csapat egy tagja kifut az ütés közben.

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha valamelyik inningben nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha az elszámolás már egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt.

Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

A szuper overben szerzett kifutások nem számítanak.

Az első osztályú mérkőzéseken csak az első inningbeli kifutások számítanak.

Legtöbb pontot szerző nyitó páros

Leírás: „Melyik csapat szerzi a legtöbb futást az első ütőjátékosa elvesztése előtt?”

Ha az ütő csapat eléri az engedélyezett overjei végét, eléri a célját vagy bejelenti az inning lezárását az első ütőjátékos kiesése előtt, az eredmény az összes megszerzett futás.

A sérülés miatt visszalépő ütőjátékos elszámolási szempontból nem számít kiejtett ütőjátékosnak.

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha az inning lerövidült külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha az elszámolás már egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt.

Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

Az első osztályú mérkőzéseken a piac csak az egyes csapatok első inningjére vonatkozik.

Meccs négyesei

Leírás: „Hány négyest ütnek a meccsen?'

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt.

Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

Az összes négyes szempontjából csak az ütőről szerzett négyesek számítanak (bármilyen dobásból, akár legális, akár nem). A túldobások, a kapuk közötti futással elért négyesek és az extrák nem számítanak.

A szuper overben szerzett négyesek nem számítanak.

Meccs hatosai

Leírás: „Hány hatost ütnek a meccsen?'

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt.

Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

Az összes hatos szempontjából csak az ütőről szerzett hatosok számítanak (bármilyen dobásból, akár legális, akár nem). A túldobások és az extrák nem számítanak.

A szuper overben szerzett hatosok nem számítanak.

Meccs extrái

Leírás: „Hány extrapontot szereznek a meccsen?”

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt.

Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

A meccsen dobott széles dobás, rossz labda, mellé, testet érintve mellé és a büntetőfutás nem számít a végeredmény szempontjából. Ha egy dobás során az ütőről és extraként is szereznek futásokat, az ütőről elért futások nem számítanak a végső összesítésben.

A szuper overben szerzett extrák nem számítanak.

Meccs kifutásai

Leírás: „Hány kifutás lesz a meccsen?”

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha valamelyik inningben nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt.

Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

A szuper overben szerzett kifutások nem számítanak.

Meccs legjobb ütőjátékosa

Leírás: „Melyik ütőjátékos szerzi a legtöbb futást a meccsen?”

A fogadásokat a meccs során egyénileg legtöbb pontot szerzett ütőjátékos alapján számoljuk el.

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha valamelyik inningben nem lehetett a fogadás megkötésének időpontjában tervezett overek legalább 50%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt.

Az első osztályú mérkőzések legjobb ütőjátékosára kötött fogadások csak az egyes csapatok első inningjére vonatkoznak, és érvénytelenek, ha 200 overnél kevesebb zajlott le, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt. Ha egy játékost megneveztek a pénzfeldobásnál, de később eltávolítják agyrázkódás miatti cserével, akkor a játékost továbbra is figyelembe vesszük, akárcsak a cserejátékost.

Ha egy ütőjátékost neveztek a kezdő 11-be, de nem üt, az erre az ütőjátékosra kötött fogadások érvényesek maradnak. Ha egy ütőjátékost lecserélnek az élő piac felkínálása után, az eredeti piacot eltávolítjuk, és a szokásos módon számoljuk el, még akkor is, ha a cserejátékos éri el a legmagasabb egyéni pontszámot. Felkínálhatunk egy új piacot frissített választásokkal.

Ha 2 vagy több játékos azonos számú futást ér el, a holtversenyszabályok érvényesek.

A szuper over során szerzett futások nem számítanak.

A meccs legjobb dobójátékosa/ütőkiejtője

Leírás: „Melyik dobójátékos ejti ki a legtöbb ütőjátékost a meccsen?”

A fogadásokat a meccs során a legtöbb ütőjátékost kiejtő dobójátékos alapján számoljuk el.

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha valamelyik inningben nem lehetett a fogadás megkötésének időpontjában tervezett overek legalább 50%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt.

Az első osztályú mérkőzések legjobb dobójátékosára kötött fogadások csak az egyes csapatok első inningjére vonatkoznak, és érvénytelenek, ha 200 overnél kevesebb zajlott le, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt. Ha egy játékost megneveztek a pénzfeldobásnál, de később eltávolítják agyrázkódás miatti cserével, akkor a játékost továbbra is figyelembe vesszük, akárcsak a cserejátékost.

Ha egy dobójátékost neveztek a kezdő 11-be, de nem dob, az erre a dobójátékosra kötött fogadások érvényesek maradnak.

Ha egy dobójátékost lecserélnek az élő piac felkínálása után, az eredeti piacot eltávolítjuk, és a szokásos módon számoljuk el, még akkor is, ha a cserejátékos ejti ki a legtöbb ütőjátékost. Felkínálhatunk egy új piacot frissített választásokkal.

Ha 2 vagy több dobójátékos ejtett ki ugyanannyi ütőjátékost, akkor az a dobójátékos lesz a nyertes, aki a legkevesebb futást hagyta. Ha 2 vagy több dobójátékos ugyanannyi ütőjátékost ejtett ki és azonos számú futást hagyott, a holtversenyszabályok érvényesek.

A szuper over során kiejtett ütőjátékosok nem számítanak.

Ha egyik dobójátékos sem ejt ki ütőjátékost a meccsen, minden fogadás érvénytelen.

Meccs Játékosa

Leírás: „Kit neveznek meg a Meccs Játékosaként?”

A fogadásokat a meccs játékosának hivatalos kihirdetése alapján számoljuk el. A holtversenyszabályok érvényesek.

Ha a hivatalos Meccs Játékosa címet valamely okból nem hirdetik ki, minden fogadás érvénytelen.

A mérkőzésen részt vett bármely játékosra kötött fogadások érvényesek maradnak a cseréket is beleértve. A nem játszó cserejátékosokra kötött fogadások érvénytelenek.

Dobás futásai / Dobás pontos futásai

Leírás: „Hány futást szereznek a megadott dobásból?”

Az eredményt az határozza meg, hány futást adnak hozzá a csapat összes futásához a megadott dobásnál.

Elszámolási szempontból minden illegális labda dobásnak számít. Például, ha egy over széles dobással kezdődik, akkor az első dobást 1. dobásként számoljuk el, és bár nem történt legális labdadobás, a következő labdát az adott over 2. dobásának tekintjük.

Ha egy dobás szabadütéshez vezet, vagy egy szabadütést újradobnak illegális dobás miatt, a további dobásból származó futások nem számítanak.

Minden futás számít, akár ütőről származik, akár nem. Például egy 3 extra futással járó széles dobás összesen 4 futásnak számít az adott dobásnál.

Százas meccs esetén egy over 5 legális dobást tartalmaz, így egy teljes inning 20 overből áll. Például, ha nincs illegális dobás, az inningben dobott ötödik labda „X futás az 5. dobásból, 1. over” formában jelenik meg, az inningben dobott hatodik labda pedig „X futás az 1. dobásból, 2. over” formában. Ha van illegális dobás az első 5 dobott labdánál, az inningben dobott hatodik labda „X futás a 6. dobásnál, 1. over” formában jelenik meg. Minden más szabály ugyanaz marad, mint a többi formátumnál.

Futás egy overben

Leírás: „Hány futást szereznek a megadott overben?”

A megadott overnek be kell fejeződnie, hogy a fogadások érvényesek legyenek, kivéve, ha az elszámolás már egyértelműen eldőlt. Ha egy inning egy over közben ér véget, akkor az overt befejezettnek tekintjük, kivéve, ha az inning külső tényezők, például rossz időjárás miatt ért véget, ebben az esetben minden fogadás érvénytelen, kivéve, ha az elszámolás már egyértelműen eldőlt.

Ha az over bármely okból nem kezdődik el, minden fogadás érvénytelen. Az adott overben elért extrák és büntetőfutások számítanak az elszámolás szempontjából.

Százas meccs esetén egy over 5 legális dobást tartalmaz, így egy teljes inning 20 overből áll. Minden más szabály ugyanaz marad, mint a többi formátumnál.

Boundary egy overben

Leírás: „Lesz boundary a megadott overben?”

A megadott overnek be kell fejeződnie, hogy a fogadások érvényesek legyenek, kivéve, ha az elszámolás már egyértelműen eldőlt. Ha egy inning egy over közben ér véget, akkor az overt befejezettnek tekintjük, kivéve, ha az inning külső tényezők, például rossz időjárás miatt ért véget, ebben az esetben minden fogadás érvénytelen, kivéve, ha az elszámolás már egyértelműen eldőlt.

Százas meccs esetén egy over 5 legális dobást tartalmaz, így egy teljes inning 20 overből áll. Minden más szabály ugyanaz marad, mint a többi formátumnál.

Csak az ütőről szerzett boundary számít boundarynek (bármilyen dobásból, akár legális, akár nem). A túldobások, a kapuk közötti futással elért négyesek, a kapuk közötti futással elért hatosok és az extrák nem számítanak boundarynek.

Ütőkiejtés egy overben

Leírás: „Ejtenek ki ütőjátékost a megadott overben?”

A megadott overnek be kell fejeződnie, hogy a fogadások érvényesek legyenek, kivéve, ha az elszámolás már egyértelműen eldőlt. Ha egy inning egy over közben ér véget, akkor az overt befejezettnek tekintjük, kivéve, ha az inning külső tényezők, például rossz időjárás miatt ért véget, ebben az esetben minden fogadás érvénytelen, kivéve, ha az elszámolás már egyértelműen eldőlt.

Százas meccs esetén egy over 5 legális dobást tartalmaz, így egy teljes inning 20 overből áll. Minden más szabály ugyanaz marad, mint a többi formátumnál.

Az elszámolás szempontjából minden ütőkiejtés számít, a kifutásokat is beleértve. A sérülés miatt visszalépő ütőjátékos nem számít kiejtett ütőjátékosnak. Ha egy ütőjátékos túllépi az időt vagy visszalép, akkor úgy vesszük, hogy az ütőjátékost az előző labdánál ejtették ki.

Páratlan/páros az overben

Leírás: „A megadott overben szerzett futások száma páratlan vagy páros lesz?”

A megadott overnek be kell fejeződnie, hogy a fogadások érvényesek legyenek, kivéve, ha az elszámolás már egyértelműen eldőlt. Ha egy inning egy over közben ér véget, akkor az overt befejezettnek tekintjük, kivéve, ha az inning külső tényezők, például rossz időjárás miatt ért véget, ebben az esetben minden fogadás érvénytelen, kivéve, ha az elszámolás már egyértelműen eldőlt.

Százas meccs esetén egy over 5 legális dobást tartalmaz, így egy teljes inning 20 overből áll. Minden más szabály ugyanaz marad, mint a többi formátumnál.

A nullát páros számnak tekintjük.

Futások overcsoportokban

Leírás: „Hány futást szereznek a megadott számú over alatt?”

Ha a megadott számú over nem fejeződött be, a fogadás érvénytelen, kivéve, ha a csapat teljesen kiesik, bejelenti az inningje végét, eléri a célját, vagy a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

Ha a korlátozott overes mérkőzéseken az összes inning számát bármelyik szakaszban a fogadás megkötésének időpontjában megadott maximális overek 80%-ánál kevesebbre csökkentik, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már eldőlt a csökkentés előtt.

Százas meccs esetén egy over 5 legális dobást tartalmaz, így egy teljes inning 20 overből áll. Minden más szabály ugyanaz marad, mint más korlátozott overes formátumnál.

Ütőkiejtések több overben

Leírás: „Hány ütőkiejtés történik a megadott számú over alatt?”

Ha a megadott számú over nem fejeződött be, a fogadás érvénytelen, kivéve, ha a csapat teljesen kiesik, bejelenti az inningje végét, eléri a célját, vagy a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

Ha a korlátozott overes mérkőzéseken az összes inning számát bármelyik szakaszban a fogadás megkötésének időpontjában megadott maximális overek 80%-ánál kevesebbre csökkentik, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már eldőlt a csökkentés előtt.

Ha egy ütőjátékos túllépi az időt vagy visszalép, akkor elszámolási szempontból úgy tekintjük, hogy az ütőjátékost az előző labdánál ejtették ki. A sérülés miatti visszalépés nem számít ütőjátékos kiejtésének.

Százas meccs esetén egy over 5 legális dobást tartalmaz, így egy teljes inning 20 overből áll. Minden más szabály ugyanaz marad, mint más korlátozott overes formátumnál.

Megtörténik egy overben

Leírás: „Megtörténik a következő a megadott overben?”

A megadott overnek be kell fejeződnie, hogy a fogadások érvényesek legyenek, kivéve, ha az elszámolás már egyértelműen eldőlt. Ha egy inning egy over közben ér véget, akkor az overt befejezettnek tekintjük, kivéve, ha az inning külső tényezők, például rossz időjárás miatt ért véget, ebben az esetben minden fogadás érvénytelen, kivéve, ha az elszámolás már egyértelműen eldőlt.

Ha az over bármely okból nem kezdődik el, minden fogadás érvénytelen. Az adott overben elért extrák és büntetőfutások számítanak az elszámolás szempontjából.

Futások egy menetben

Leírás: „Hány futást szereznek a megadott menetben?”

Az eredményt az határozza meg, hány futást értek el egy megadott menetben, és nem számít, melyik csapat szerezte őket.

Ha egy menetben 20-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha az elszámolás már egyértelműen eldőlt.

Futások egy inningben

Leírás: „Hány futást szerez egy csapat a megadott inningben?”

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha nem lehetett a fogadás megkötésének időpontjában tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt. Egy jövőbeni inningre kötött fogadások érvényesek maradnak a jelenlegi és a korábbi inningekben elért futásoktól függetlenül.

Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt. A döntetlen első osztályú meccseken akkor is érvénytelenek a fogadások, ha 60-nál kevesebb overben dobnak egy befejezetlen inningben, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt. Ha egy csapat bejelenti az inningje végét, azt az inninget elszámolási szempontból befejezettnek tekintjük.

Ütőjátékosok egy inningben

Leírás: „Hány ütőjátékost veszít az ütő csapat az aktuális inningben?”

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha nem lehetett a fogadás megkötésének időpontjában tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt.

Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

A sérülés miatti visszalépés nem számít ütőjátékos kiejtésének.

Négyesek egy inningben

Leírás: „Hány négyest üt az ütő csapat az aktuális inningjében?”

Ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a „Legtöbb négyes” esetén.

Hatosok egy inningben

Leírás: „Hány hatost üt az ütő csapat az aktuális inningjében?”

Ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a „Legtöbb hatos” esetén.

Extrák egy inningben

Leírás: „Hány extra adódik hozzá a megnevezett csapat ütő inningjéhez?

Ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a „Legtöbb extra” esetén.

Kifutás egy inningben

Leírás: „Hány kifutást szenvednek el az inningben?”

Ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a „Legtöbb extra” esetén.

Inningbeli futások száma páratlan vagy páros?

Leírás: „Az összes inning futásainak száma páratlan vagy páros?”

Ha az inning félbeszakad, feladják, vagy nincs hivatalos eredmény, minden fogadás érvénytelen.

Legjobb ütőjátékos az inningben

Leírás: „Melyik ütőjátékos szerzi a legtöbb futást a megnevezett csapatnál?”

A fogadásokat a csapat inningje során egyénileg legtöbb pontot szerzett ütőjátékos alapján számoljuk el.

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha nem lehetett a fogadás megkötésének időpontjában tervezett overek legalább 50%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt.

Az első osztályú mérkőzések legjobb ütőjátékosára kötött fogadások csak az egyes csapatok első inningjére vonatkoznak, és érvénytelenek, ha 200 overnél kevesebb zajlott le, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt. Ha egy játékost megneveztek a pénzfeldobásnál, de később eltávolítják agyrázkódás miatti cserével, akkor a játékost továbbra is figyelembe vesszük, akárcsak a cserejátékost.

Ha egy ütőjátékost neveztek a kezdő 11-be, de nem üt, az erre az ütőjátékosra kötött fogadások érvényesek maradnak. Ha egy ütőjátékost lecserélnek az élő piac felkínálása után, az eredeti piacot eltávolítjuk, és a szokásos módon számoljuk el, még akkor is, ha a cserejátékos éri el a legmagasabb egyéni pontszámot. Felkínálhatunk egy új piacot frissített választásokkal.

Ha 2 vagy több játékos azonos számú futást ér el az inningben, a holtversenyszabályok érvényesek.

A szuper over során szerzett futások nem számítanak.

Legjobb dobójátékos az inningben

Leírás: „Melyik dobójátékos ejti ki a legtöbb ütőjátékost a megnevezett csapatnál?”

A fogadásokat a csapat inningje során egyénileg legtöbb ütőjátékost kiejtő dobójátékos alapján számoljuk el.

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha nem lehetett a fogadás megkötésének időpontjában tervezett overek legalább 50%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt.

Az első osztályú mérkőzések legjobb dobójátékosára kötött fogadások csak az egyes csapatok első inningjére vonatkoznak, és érvénytelenek, ha 200 overnél kevesebb zajlott le, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt. Ha egy játékost megneveztek a pénzfeldobásnál, de később eltávolítják agyrázkódás miatti cserével, akkor a játékost továbbra is figyelembe vesszük, akárcsak a cserejátékost.

Ha egy dobójátékost neveztek a kezdő 11-be, de nem dob, az erre a dobójátékosra kötött fogadások érvényesek maradnak. Ha egy dobójátékost lecserélnek az élő piac felkínálása után, az eredeti piacot eltávolítjuk, és a szokásos módon számoljuk el, még akkor is, ha a cserejátékos ejti ki a legtöbb ütőjátékost. Felkínálhatunk egy új piacot frissített választásokkal.

Ha 2 vagy több dobójátékos ejtett ki ugyanannyi ütőjátékost, akkor az a dobójátékos lesz a nyertes, aki a legkevesebb futást hagyta. Ha 2 vagy több dobójátékos ugyanannyi ütőjátékost ejtett ki és azonos számú futást hagyott, a holtversenyszabályok érvényesek. A szuper over során kiejtett ütőjátékosok nem számítanak.

Ha egyik dobójátékos sem ejt ki ütőjátékost az inningben, minden fogadás érvénytelen.

Ütőjátékosok páros fogadásai

Leírás: „A jelenlegi párosban melyik ütőjátékos szerzi a legtöbb futást ebben az inningben?”

Ez egy élő piac a 2 aktuális ütőjátékosra vonatkozóan.

A fogadásokat az inningben megadott ütőjátékosok hivatalos eredményei alapján számoljuk el, ahogy azt a fenti „Ütőjátékos futásai” szekció részletezi.

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha a fogadás megkötése után valamelyik inningben nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha az elszámolás már egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt.

Ütőjátékos meccsfogadás

Leírás: „Melyik megnevezett játékos szerzi a legtöbb futást?”

Ez egy mérkőzés előtti piac 2 megadott ütőjátékosra vonatkozóan.

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha valamelyik inningben nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha az elszámolás egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt.

Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

A fogadások érvényességéhez mindkét játékosnak szerepelnie kell a 11-es kezdőkeretben, vagy csereként kell megjelennie. Ha valamelyik játékosra ez nem teljesül, de a játékos ezt követően üt, minden fogadás érvényes marad.

A szuper over során szerzett futások nem számítanak.

Dobójátékos meccsfogadás

Leírás: „Melyik megnevezett játékos ejti ki a legtöbb ütőjátékost?”

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha valamelyik inningben nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha az elszámolás egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt.

Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

A fogadások érvényességéhez mindkét játékosnak szerepelnie kell a 11-es kezdőkeretben, vagy csereként kell megjelennie. Ha valamelyik játékosra ez nem teljesül, de a játékos ezt követően dob, minden fogadás érvényes marad.

A szuper over során kiejtett ütőjátékosok nem számítanak.

Ki szerez előbb „X” futást

Leírás: „Melyik ütőjátékos éri el először a megadott számú futást?”

Minden fogadás érvényes minden rövidítéstől függetlenül.

Ha egyik ütőjátékos sem éri el a megadott számú futást, a piacokat „egyik sem”-ként számoljuk el.

Mindkét csapat „X” futást szerez piacok

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha nem lehetett a fogadás megkötésének időpontjában tervezett overek legalább 80%-át befejezni mindkét inningben külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt.

A döntetlen első osztályú meccseken a fogadások érvénytelenek, ha 100-nál kevesebb overben dobnak valamelyik csapat első inningjében, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt. Csak az első inningekben elért futások számítanak. Ha egy csapat bejelenti az inningje befejezését, azt az inninget elszámolási célokból befejezettnek tekintjük.

Legmagasabb első over

Leírás: „Melyik csapat éri el a legtöbb futást az inningje első overe során?”

Az első overnek be kell fejeződnie, hogy a fogadások érvényesek legyenek, kivéve, ha az elszámolás már egyértelműen eldőlt. Ha az első over során az inning külső tényezők, például a rossz időjárás miatt véget ér, minden fogadás érvénytelen, kivéve, ha az elszámolás már egyértelműen eldőlt.

Az első osztályú mérkőzéseken a piac csak az egyes csapatok első inningjére vonatkozik. Az adott overben elért extrák és büntetőfutások számítanak az elszámolás szempontjából.

Százas meccs esetén egy over 5 legális dobást tartalmaz, így egy teljes inning 20 overből áll. Minden más szabály ugyanaz marad, mint a többi formátumnál.

Maximális over a meccsen/inningben

Leírás: „Hány futást érnek el a meccs/inning legtöbb pontos overében?”

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt. Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

Minden futás számít az elszámolásnál, az extrákat is beleértve. A szuper overek nem számítanak.

Százas meccs esetén egy over 5 legális dobást tartalmaz, így egy teljes inning 20 overből áll. Minden más szabály ugyanaz marad, mint más korlátozott overes formátumnál.

Az inning boundaryvel fejeződik be

Leírás: „Az inning utolsó labdája boundary lesz?”

Csak az ütőről szerzett boundary számít boundarynek (bármilyen dobásból, akár legális, akár nem). A túldobások, a kapuk közötti futással elért négyesek és az extrák nem számítanak boundarynek.

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha a fogadás megkötésének időpontjában tervezett overek számát csökkentették külső tényezők, például a rossz időjárás miatt.

Ha a meccs félbeszakad, vagy nincs hivatalos eredmény, az erre a piacra kötött minden fogadás érvénytelen.

Futások pontos száma az inningben

Leírás: „Hány futást szerez pontosan az inningben ütő csapat?”

A fogadásokat a hivatalos eredmény alapján számoljuk el.

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha a fogadás megkötésének időpontjában tervezett overek számát csökkentették külső tényezők, például a rossz időjárás miatt.

Ha a meccs félbeszakad, vagy nincs hivatalos eredmény, az erre a piacra kötött minden fogadás érvénytelen.

Ki marad benn végig

Leírás: „Melyik ütőjátékost nem ejtik ki az inning befejezéséig?”

Ha 2 vagy több nem kiesett ütőjátékos van, az elszámolás nyertese az utoljára dobással (legális vagy sem) szembesülő ütőjátékos lesz.

A játékosokat nem tekintjük kiesettnek, ha nem voltak a vonalnál, mert sérülés miatt visszaléptek vagy nem ütöttek. Ha 11-nél több játékos üt, a piac érvénytelen.

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha a fogadás megkötését követően az inninget bármilyen módon lerövidítették külső tényezők, például a rossz időjárás miatt.

Minden játékos szerepel az elszámolásban, aki az inningben játszott, a cseréket is beleértve.

Következő kieső játékos

Leírás: „Melyik ütőjátékos esik ki legközelebb?”

Ha valamelyik ütőjátékos sérülés miatt visszalép, vagy a vonalnál lévő ütőjátékosok eltérnek a meghirdetettől, akkor a mindkét ütőjátékosra kötött fogadások érvénytelenek.

Ha nem ejtenek ki több ütőjátékost, minden fogadás érvénytelen.

Összetett meccsfogadás

Leírás: „Melyik megnevezett játékos szerzi a legtöbb pontot a játékosteljesítmény pontozási rendszerében?”

A pontokat a következőképpen osztják ki: 1 pont futásonként, 20 pont egy ütőjátékos kiejtéséért, 10 pont elkapásonként, 25 pont a leverésért.

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha valamelyik inningben nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha az elszámolás már egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt.

Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

A fogadások érvényességéhez mindkét játékosnak szerepelnie kell a 11-es kezdőkeretben, vagy csereként kell megjelennie. Ha az egyik játékos ezt követően nem üt vagy dob, akkor minden fogadás érvényes marad.

A szuper over során szerzett pontok nem számítanak.

Kapus meccsfogadás

Leírás: „Melyik megnevezett kapus szerzi a legtöbb pontot a játékosteljesítmény pontozási rendszerében?”

A pontokat az „Összetett meccsfogadás” szekcióban írtak szerint szerzik.

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha valamelyik inningben nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha az elszámolás már egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt.

Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

Mindkét megnevezett játékosnak kapusként kell kezdenie a meccset, vagy csereként kell megjelennie, de ha a játékbeli szerepe bármilyen okból megváltozik, minden fogadást továbbra is ugyanazzal a pontrendszerrel számolunk el, mint az „Összetett meccsfogadás” esetében.

A szuper over során szerzett pontok nem számítanak.

Szabadütés

Leírás: „Hány csapatfutást szereznek a szabadütésből?”

Az eredményt az határozza meg, hány futást adnak hozzá a csapat összes futásához a megadott dobásnál. Ha egy szabadütést újradobnak illegális dobás miatt, a második szabadütésből szerzett futások nem számítanak.

Az extrák és büntetőfutások számítanak az elszámolás szempontjából. Ha például széles dobásra kerül sor a megadott szabadütésnél, az eredmény 1 lesz. Ezután kínálhatunk egy újabb szabadütés piacot.

Következő hatost ütő

Leírás: „Melyik ütőjátékos üti a következő hatost?”

Minden fogadás érvényes minden rövidítéstől függetlenül.

Ha egyik ütőjátékos sem üt hatost a fogadás felkínálása után, akkor a piacot „egyik sem”-ként számoljuk el.

A túldobások és az extrák nem számítanak.

A következő ütőkiejtő

Leírás: „Melyik dobójátékos ejti ki a következő ütőjátékost ebben az inningben?”

Minden fogadás érvényes minden rövidítéstől függetlenül.

Ha a megnevezett dobójátékosok egyike sem ejt ki ütőjátékost, ezt a piacot „fentiek egyike sem” eredménnyel számoljuk el.

A sérülés miatt visszalépő ütőjátékos elszámolási szempontból nem számít kiejtett ütőjátékosnak.

A kifutások, időtúllépések, visszalépések miatti és minden más típusú kiejtést, amelyet nem egy bizonyos dobójátékosnak ítélnek meg, a „fentiek közül egyik sem” eredménnyel számolunk el.

Nyerő over

Leírás: „A megnevezett csapat inningjének melyik overében fejeződik be a mérkőzés?”

Minden fogadás érvénytelen, ha nincs hivatalos eredmény.

A korlátozott overes meccseken minden fogadás érvénytelen, ha a fogadás megkötését követően a lehetséges maximális overek számát bármilyen módon csökkentik.

Mindkét ütőjátékos kiejtési módja

Leírás: „A két megnevezett ütőjátékost a megadott módszerrel fogják kiejteni”

Minden fogadás érvényes marad akkor is, ha valamelyik ütőjátékost nem ejtik ki, vagy az ütőjátékos sérülés miatt visszalép az inning végén.

Egymást követő dobásokból szerzett futások

Leírás: „Hány futást szereznek a megadott dobások mindegyikéből?”

Ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a „Dobás futásai” piacra, kivéve, hogy mindkét megnevezett dobásból a megadott számú futást kell elérni.

Ütőjátékost kiejtő dobás

Leírás: „Ejtenek ki ütőjátékost a megadott dobásban?”

A megadott dobást be kell fejezni, hogy a fogadások érvényesek legyenek. Az elszámolás szempontjából minden ütőkiejtés számít, a kifutásokat is beleértve. A sérülés miatt visszalépő ütőjátékos nem számít kiejtett ütőjátékosnak. Ha egy ütőjátékos túllépi az időt vagy visszalép, akkor úgy vesszük, hogy az ütőjátékost az előző labdánál ejtették ki.

Mindkét ütőjátékos „X” futást szerez az overben

Leírás: „Mindkét ütőjátékos a megadott számú futást éri el az overben?”

A megadott overnek be kell fejeződnie, hogy a fogadások érvényesek legyenek, kivéve, ha az elszámolás már egyértelműen eldőlt. Ha egy inning egy over közben ér véget, akkor az overt befejezettnek tekintjük, kivéve, ha az inning külső tényezők, például rossz időjárás miatt ért véget, ebben az esetben minden fogadás érvénytelen, kivéve, ha az elszámolás már egyértelműen eldőlt.

Ha az over bármely okból nem kezdődik el, minden fogadás érvénytelen.

Kizárólag az ütőről származó futások számítanak az elszámolás szempontjából.

A fogadások érvényesek maradnak akkor is, ha a megadott ütőjátékosok valamelyikét kiejtik, vagy az ütőjátékos visszalép sérülés miatt az over kezdete előtt.

Mindkét ütőjátékos boundaryt szerez az overben

Leírás: „Mindkét ütőjátékos boundaryt szerez az over során?”

Ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a „Mindkét ütőjátékos „X” futást szerez az overben” piacokra.

A négyes és a hatos is boundarynek számít. Kizárólag az ütőről szerzett négyes vagy hatos számít boundarynek (bármilyen dobásból, akár legális, akár nem). A túldobások, a kapuk közötti futással elért négyesek és hatosok, illetve az extrák nem számítanak.

Négyest és hatost is érnek el egy overben

Leírás: „Szereznek négyest és hatost is az over során?”

A megadott overnek be kell fejeződnie, hogy a fogadások érvényesek legyenek, kivéve, ha az elszámolás már egyértelműen eldőlt. Ha egy inning egy over közben ér véget, akkor az overt befejezettnek tekintjük, kivéve, ha az inning külső tényezők, például rossz időjárás miatt ért véget, ebben az esetben minden fogadás érvénytelen, kivéve, ha az elszámolás már egyértelműen eldőlt.

Ha az over bármely okból nem kezdődik el, minden fogadás érvénytelen.

Kizárólag az ütőről szerzett négyes vagy hatos számít (bármilyen dobásból, akár legális, akár nem). A túldobások, a kapuk közötti futással elért négyesek és hatosok, illetve az extrák nem számítanak.

Kombinált ütőjátékos és dobójátékos mérföldkövek

Leírás: „A megnevezett ütőjátékos és a megnevezett dobójátékos eléri a megadott mérföldkövét?”

Az ütőjátékos esetében ugyanazok a szabályok érvényesek, mint az „Ütőjátékos futásai” piacra. Az első osztályú mérkőzéseken csak az első inningben elért futások számítanak. Ha egy ütőjátékos nincs a kezdő 11-ben és nem cserélik be, akkor az erre az ütőjátékosra kötött fogadások érvénytelenek.

A dobójátékos esetén, ha egy dobójátékos nem dob, akkor úgy tekintjük, hogy nulla ütőjátékost ejtett ki. Ha egy dobójátékos nincs a kezdő 11-ben és nem cserélik be, akkor az erre a dobójátékosra kötött fogadások érvénytelenek. A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha a vonatkozó inningben nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha az elszámolás egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt.

Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a játékos dobó inningje befejeződött. Az eredményt akkor tekintjük egyértelműen eldőltnek, ha meghaladta azt a határt, amelyre a fogadást kötötték.

Az első osztályú mérkőzéseken csak az első inningbeli ütőkiejtések és futások számítanak. A szuper over során elért ütőkiejtések és futások nem számítanak.

Kombinált ütőjátékos futásai

Leírás: „Hány futást érnek el a megnevezett ütőjátékosok?

Ugyanazok a szabályok érvényesek, mint az „Ütőjátékos futásai” piacra, és ha bármelyik megnevezett ütőjátékos nem üt, akkor a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha az elszámolás már egyértelműen eldőlt.

Kombinált ütőjátékos mérföldkövek

Leírás: Mindkét ütőjátékos eléri a megadott mérföldkövét?

Az ütőjátékos esetében ugyanazok a szabályok érvényesek mint a „Kombinált ütőjátékos futásai” piacra.

Lecserélt/visszalépett játékosok

Egy játékos lecserélését visszalépésnek tekintjük, így azt ütőjátékos kiejtésének számoljuk el.

Agyrázkódás / taktikai cserék

Ha egy játékos csereként hagyja el a pályát, az nem számít ütőjátékos kiejtésének. Ha a játékos nem tér vissza később, akkor az lesz a végeredmény, amelyet a játékos a pálya elhagyásáig elért. Amikor egy játékos csereként lép pályára a meccsen, elszámolási célokból úgy tekintjük, hogy ő és a lecserélt játékos is teljes mértékben részt vett a mérkőzésen.

Büntetőfutások egy inning befejezése után

A csapat összes futásához a másik csapat inningjének kezdete után hozzáadott büntetőfutások nem számítanak az előző inning piacainak elszámolása szempontjából.

Százas meccs

Százas meccs esetén egy over 5 legális dobást tartalmaz, így egy teljes inning 20 overből áll. Minden más szabály ugyanaz marad, mint más korlátozott overes formátumnál.

Pénzfeldobás nyertese

Leírás: „Ki nyeri a pénzfeldobást?”

Ha nem történik pénzfeldobás, minden erre a piacra kötött fogadás érvénytelen.

Pénzfeldobás/Győztes dupla

Leírás: „Ki nyeri a pénzfeldobást, és ki nyeri a meccset?”

Ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a „Pénzfeldobás nyertese” és a „Meccsfogadás” piacokra.

Futások az első overben

Leírás: „Hány futást érnek el a meccs első overében?”

Az első overnek be kell fejeződnie, hogy a fogadások érvényesek legyenek, kivéve, ha az elszámolás már egyértelműen eldőlt. Ha egy inning egy over közben ér véget, akkor az overt befejezettnek tekintjük, kivéve, ha az inning külső tényezők, például rossz időjárás miatt ért véget, ebben az esetben minden fogadás érvénytelen, kivéve, ha az elszámolás már egyértelműen eldőlt. Az első osztályú mérkőzéseken a piac csak az egyes csapatok első inningjére vonatkozik.

Az adott overben elért extrák és büntetőfutások számítanak az elszámolás szempontjából.

Százas meccs esetén egy over 5 legális dobást tartalmaz, így egy teljes inning 20 overből áll. Minden más szabály ugyanaz marad, mint a többi formátumnál.

Futások az első párosban

Leírás: „Hány futást ér el az ütő csapat az első ütőjátékos kiesésekor?”

Ha az ütő csapat eléri az engedélyezett overjei végét, eléri a célját, vagy bejelenti az inning lezárását az első ütőjátékos kiesése előtt, az eredmény az összes megszerzett futás.

A sérülés miatt visszalépő ütőjátékos elszámolási szempontból nem számít kiejtett ütőjátékosnak.

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha külső tényezők, például a rossz időjárás miatt az inninget lerövidítették, vagy nem lehetett befejezni a tervezett overek legalább 80%-át az inningben, kivéve, ha az elszámolás már eldőlt.

Első kiejtés módja

Leírás: „Hogyan ejtik ki az első ütőjátékost?”

A sérülés miatti visszalépés nem számít első ütőkiejtésnek. Ha az első ütőjátékos visszalép, minden erre a piacra kötött fogadás érvénytelen. Ha a megadott ütőjátékost nem ejtik ki, minden erre a piacra vonatkozó fogadás érvénytelen.

Az első osztályú mérkőzéseken a piac csak az egyes csapatok első inningjére vonatkozik.

Az elkapott és kidobott benne van a „mezőnyjátékos elkapásában”.

Kacsák a meccsen

Leírás: „Összesen hány kacsát érnek el a meccsen?”

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt. Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

Akkor történik kacsa, amikor egy ütőjátékos úgy esik ki, hogy egy futást sem szerzett. A sérülés miatti visszalépés nem számít kiejtésnek.

A szuper over során elért kacsák nem számítanak.

Széles dobások a meccsen

Leírás: „Összesen hány széles dobás lesz a meccsen?”

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt.

Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

Minden széles dobásból származó futás számít a végső összesítésben, kivéve a büntetőfutásokat.

A szuper over során elért széles dobások nem számítanak.

Meccs extrái

Leírás: „Összesen hány extra lesz a meccsen?”

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt. Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

A meccsen dobott széles dobás, rossz labda, mellé, testet érintve mellé és a büntetőfutás nem számít a végeredmény szempontjából. Ha egy dobás során az ütőről és extraként is szereznek futásokat, az ütőről elért futások nem számítanak a végső összesítésben.

A szuper overben szerzett extrák nem számítanak.

Ütőkiejtések a meccsen

Leírás: „Hány ütőjátékost ejtenek ki a meccsen?”

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt. Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

A sérülés miatti visszalépés nem számít kiejtésnek.

A szuper over során történt ütőkiejtések nem számítanak.

Legjobb ütőjátékos csapata

Leírás: „Melyik csapat tagja a meccs legjobb ütőjátékosa?”

Ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, mint a „Meccs legjobb ütőjátékosa” piacra, és ha nem kínálunk döntetlen opciót, a holtversenyszabályok érvényesek, amennyiben a két csapat legjobb ütőjátékosa azonos számú futást szerez.

Legjobb dobójátékos csapata

Leírás: „Melyik csapat tagja a meccs legjobb dobójátékosa?”

Ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, mint a „Meccs legjobb dobójátékosa” piacra, és ha nem kínálunk döntetlen opciót, a holtversenyszabályok érvényesek, amennyiben a két csapat legjobb dobójátékosa azonos számú ütőjátékost ejt ki.

Első inninges vezetés

Leírás: „Mennyi lesz a futások különbsége az első osztályú meccs első inningjei között?”

Mindkét első inninget be kell fejezni. Döntetlen esetén a holtversenyszabályok érvényesek. Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

Ötvenes/százas a meccsen

Leírás: „Érnek el ötvenest/százast a meccsen?”

Minden 50-es és annál magasabb pontszám ötvenesnek számít. Minden 100-as és annál magasabb pontszám százasnak számít.

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt.

Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

Ötvenes/százas az első inningben

Leírás: „Érnek el ötvenest/százast a meccs első inningjében?”

Minden 50-es és annál magasabb pontszám ötvenesnek számít. Minden 100-as és annál magasabb pontszám százasnak számít.

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha az első inningben nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt.

Ha a döntetlen első osztályú meccseken nem fejezik be az inningeket, vagy 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

Az első osztályú mérkőzéseken ez a piac csak a meccs első inningjére vonatkozik, nem mindkét csapat első inningjére.

Legmagasabb egyéni pontszám

Leírás: „Mennyi lesz az ütőjátékos által szerzett legmagasabb pontszám a meccsen?”

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt. Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

A holtversenyszabályok érvényesek.

Legtöbb futás az első overben

Leírás: „Melyik csapat szerzi a legtöbb futást az első inningje első overe során?”

Ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a „Futások az első overben” piacra.

Legtöbb futás overcsoportokban

Leírás: „Melyik csapat szerzi a legtöbb futást az első inning első X overe során?”

Ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a „Futások overcsoportokban” piacra.

A legtöbb kapuselkapás

Leírás: „Melyik csapat kapusa hajt végre több elkapást?”

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha valamelyik inningben nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha az elszámolás egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt.

Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

Ha egy csapat az inning közben megváltoztatja a kapusát, a csere általi elkapások is számítanak az elszámolás szempontjából.

Az első osztályú mérkőzéseken csak az első inningbeli elkapások számítanak.

A szuper over során végrehajtott elkapások nem számítanak.

Legtöbb elkapás

Leírás: „Melyik csapat hajt végre több elkapást beleértve a mezőnyjátékosokat és a kapust is?”

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha valamelyik inningben nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha az elszámolás egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt.

Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

Az első osztályú mérkőzéseken csak az első inningbeli elkapások számítanak.

A szuper over során végrehajtott elkapások nem számítanak.

Legtöbb leverés

Leírás: „Melyik csapat hajt végre több leverést?”

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha valamelyik inningben nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha az elszámolás egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt.

Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt.

Az első osztályú mérkőzéseken csak az első inningbeli leverések számítanak.

A szuper over során végrehajtott leverések nem számítanak.

Legtöbb elszenvedett kifutás

Leírás: „Melyik csapat szenvedi el a legtöbb kifutást a meccsen?”

Az „elszenvedett” kifutás azt jelenti, hogy a csapat egy tagja kifut az ütés közben.

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha valamelyik inningben nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha az elszámolás egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt.

Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a fogadás elszámolása már egyértelműen eldőlt. Az első osztályú mérkőzéseken csak az első inningbeli kifutások számítanak.

A szuper overben szerzett kifutások nem számítanak.

Futások az X csapat első overében

Leírás: „Hány futást szerez az X csapat az első inningjének első overe során?”

Ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a „Futások az első overben” piacra.

X csapat futásai overcsoportokban

Leírás: „Hány futást szerez az X csapat az első X overben?”

Ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a „Futások overcsoportokban” piacra.

Futások az X csapat első párosában

Leírás: „Hány futást ér el az X csapat az első ütőjátékosuk kiejtése előtt?”

Ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a „Futások az első párosban” piacra.

X csapat első kiesésének módja

Leírás: „Mi lesz a kiejtés módja az X csapat elsőként kieső ütőjátékosánál?”

Ugyanazok a szabályok érvényesek, mint az „Első kiejtés módja” piacra.

X csapat négyesei

Leírás: „Hány négyest szerez az X csapat?”

Ugyanazok a szabályok, mint a „Meccs négyesei” piacnál, az overek 80%-ának lejátszására vonatkozó feltétel csak az X csapat inningjére érvényes.

Az első osztályú mérkőzéseken az eredmény kizárólag az egyes csapatok első inningjén alapul.

X csapat hatosai

Leírás: „Hány hatost szerez az X csapat?”

Ugyanazok a szabályok, mint a „Meccs hatosai” piacnál, az overek 80%-ának lejátszására vonatkozó feltétel csak az X csapat inningjére érvényes.

Az első osztályú mérkőzéseken az eredmény kizárólag az egyes csapatok első inningjén alapul.

„X” csapat kifutásai az inningben

Leírás: „Az X csapat hány tagja fog kifutni?”

Ugyanazok a szabályok, mint a „Meccs kifutásai” piacnál, az overek 80%-ának lejátszására vonatkozó feltétel csak az X csapat inningjére érvényes.

Az első osztályú mérkőzéseken az eredmény kizárólag az egyes csapatok első inningjén alapul.

X csapat maximális overe

Leírás: „Hány futást szereznek az X csapat inningjének legmagasabb pontú overében?”

Ugyanazok a szabályok, mint a „Maximális over a meccsen/inningben” piacnál, az overek 80%-ának lejátszására vonatkozó feltétel csak az X csapat inningjére érvényes.

Az első osztályú mérkőzéseken az eredmény kizárólag az egyes csapatok első inningjén alapul.

X csapat kacsái

Leírás: „Az X csapat hány tagja ér el kacsát az inningjében?”

Ugyanazok a szabályok, mint a „Kacsák a meccsen” piacnál, az overek 80%-ának lejátszására vonatkozó feltétel csak az X csapat inningjére érvényes.

Az első osztályú mérkőzéseken az eredmény kizárólag az egyes csapatok első inningjén alapul.

X csapat széles dobásai

Leírás: „Hány széles dobás lesz, amikor az X csapat üt?”

Ugyanazok a szabályok, mint a „Széles dobások a meccsen” piacnál, az overek 80%-ának lejátszására vonatkozó feltétel csak arra érvényes, amikor az X csapat üt.

Az első osztályú mérkőzéseken az eredmény kizárólag az egyes csapatok első inningjén alapul.

X csapat extrái

Leírás: „Hány extra lesz, amikor az X csapat üt?”

Ugyanazok a szabályok, mint a „Meccs extrái” piacnál, az overek 80%-ának lejátszására vonatkozó feltétel csak arra érvényes, amikor az X csapat üt.

Az első osztályú mérkőzéseken az eredmény kizárólag az egyes csapatok első inningjén alapul.

X csapat elvesztett ütőjátékosai

Leírás: „Hány ütőjátékost ejtenek ki, amikor az X csapat üt?”

Ugyanazok a szabályok, mint az „Ütőkiejtések a meccsen” piacnál, az overek 80%-ának lejátszására vonatkozó feltétel csak arra érvényes, amikor az X csapat üt.

Az első osztályú mérkőzéseken az eredmény kizárólag az egyes csapatok első inningjén alapul.

X csapat legjobb ütőjátékosa

Leírás: „Melyik ütőjátékos szerzi a legtöbb futást az X csapatnak?”

A fogadásokat az X csapat első inningje során egyénileg legtöbb pontot szerző ütőjátékos alapján számoljuk el.

Ugyanazok a szabályok, mint a „Meccs legjobb ütőjátékosa” piacnál, az overek 50%-ának lejátszására vonatkozó feltétel csak az X csapat inningjére érvényes.

X csapat legjobb dobójátékosa

Leírás: „Az X csapat melyik dobójátékosa ejti ki a legtöbb ütőjátékost?”

A fogadásokat a megadott csapat azon dobójátékosa alapján számoljuk el, aki egyénileg a legtöbb ütőjátékost ejti ki. Ha 2 vagy több dobójátékos ejtett ki ugyanannyi ütőjátékost, akkor az a dobójátékos lesz a nyertes, aki a legkevesebb futást hagyta. Ha 2 vagy több dobójátékos ugyanannyi ütőjátékost ejtett ki és azonos számú futást hagyott, a holtversenyszabályok érvényesek.

Egyébként ugyanazok a szabályok, mint a „Meccs legjobb dobójátékosa” piacnál, az overek 50%-ának lejátszására vonatkozó feltétel csak akkor érvényes, amikor az X csapat dob.

Dobójátékos ütőkiejtései

Leírás: „Hány ütőjátékost ejt ki a megnevezett dobójátékos?”

Ha a vonatkozó dobójátékos nem dob, akkor úgy tekintjük, hogy nulla ütőjátékost ejtett ki. Ha a vonatkozó dobójátékos nincs a kezdő 11-ben és nem cserélik be, a fogadások érvénytelenek.

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha a vonatkozó inningben nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha az elszámolás egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt. Az eredményt akkor tekintjük eldőltnek, ha meghaladta azt a határt, amelyre a fogadást kötötték.

Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha a játékos dobó inningje befejeződött.

Az első osztályú mérkőzéseken csak az első inningbeli ütőkiejtések számítanak.

A szuper over során kiejtett ütőjátékosok nem számítanak.

Megnevezett játékos teljesítménye

Leírás: „Hány pontot szerez a megnevezett játékos a játékosteljesítmény pontozási rendszerében?”

A pontokat az „Összetett meccsfogadás” szekcióban írtak szerint szerzik.

Ha a játékos nem üt vagy dob, de szerepel a kezdő 11-ben, minden fogadás érvényes marad. Ha a játékos nincs a kezdő 11-ben, a fogadások érvénytelenek.

A korlátozott overes meccseken a fogadások érvénytelenek, ha valamelyik inningben nem lehetett a tervezett overek legalább 80%-át befejezni külső tényezők, például a rossz időjárás miatt, kivéve, ha az elszámolás egyértelműen eldőlt a csökkentés előtt. Az eredményt akkor tekintjük egyértelműen eldőltnek, ha meghaladta azt a határt, amelyre a fogadást kötötték.

Ha a döntetlen első osztályú meccseken 200-nál kevesebb overben dobnak, a fogadások érvénytelenek, kivéve, ha mindkét első inning befejeződött.

Az első osztályú mérkőzéseken csak az első inningbeli pontok számítanak.

A szuper over során szerzett pontok nem számítanak.

 

A sportfogadás általános szabályainak a rendelkezései vonatkoznak a piacok és fogadások minden kategóriájára, amelyeket nem említ A sportok különös szabályai.