A kaszinó eredete
A rulett története
A rulett, ami a francia „kis kerék” szóból ered, elsősorban Franciaországban fejlődött ki. Mielőtt kifejlesztették volna a precíziós forgó kereket, más játékokat is játszottak hasonló szabályokkal és kifizetésekkel, ahol a számokat egy zsákból vagy játékkártyák segítségével húzták ki. Olaszországban ezeknek a játékoknak a neve biribi (Casanova írt erről az emlékirataiban) és hoca volt. Angliában rowlet, roly poly és ace of hearts (kőr ász) néven terjedtek el.
A rulett története: korai évek
Blaise Pascal, a francia matematikus és feltaláló (a fecskendő, a hidraulikus sajtó és a számológép is az ő találmánya) lehetett a rulettjáték úttörője a 17. század közepén. A Pierre de Fermat-val (a differenciál- és integrálszámítás megalapozója) való együttműködése vezetett a valószínűségszámítás elméletének kifejlesztéséhez. A munkájuk egy válasszal kezdődött, de Mere lovag kockajátékkal kapcsolatos kérdésére. Pascal az élete jelentős részét azzal töltötte, hogy megpróbált kifejleszteni egy örökmozgó gépezetet. 1655-ben az egyik kudarcának eredménye egy majdnem súrlódásmentes forgó kerék volt.
A rulett története: 19–21. század
A ma már jól ismert kerék, szabályok és név Franciaországban, a párizsi kaszinókban jelent meg az 1790-es években. A 19. század során a rulett népszerű kaszinójáték lett szerte Európában egy francia testvérpárnak, Francois és Louis Blancnak köszönhetően. 1843-ban nyitották meg a Kursaal kaszinót Bad Homburgban, ahol a rulettkeréken egyetlen nulla volt. 1863-ban Francois Blanc játékengedélyt kapott Monacóban, és Monte-Carlót az I. világháború előtt idők legnagyobb kaszinós úti céljává tette. A Blanc testvérek egynullás rulettkereke olyan népszerűvé (és a kisebb kaszinós előny ellenére is jövedelmezővé) tette a játékot, hogy elterjedt egy legenda, mely szerint alkut kötöttek az ördöggel, eladták a lelküket a „kerék titkáért” cserébe. A legenda azt is megemlíti, hogy a rulettkerék számainak összege 666. (A legenda kényelmesen figyelmen kívül hagyja, hogy a Blanc testvérek újítása, a 00 eltávolítása nem befolyásolja ezt az összeget.)
A blackjack története
A blackjack jelenlegi népszerűsége abból a kínzó lehetőségből ered, hogy a játékosok előnyhöz juthatnak és túljárhatnak a kaszinó eszén. Dr. Edward O. Thorp bestsellere. a Beat the Dealer rendkívüli módon megnövelte a kaszinós blackjack játékosainak számát és képzettségi szintjét. Emellett a blackjack majdnem 50 évig a matematikusok és elemzők kedvenc kaszinójátéka volt. Többet írtak a blackjackről, mint bármelyik másik kaszinójátékról. Az online póker elterjedése előtt sokkal népszerűbb elemzési téma volt a blackjack, mint a póker.
Az összes elemzés ellenére a blackjackről írók többsége kevés figyelmet fordított a blackjack történetére. 2006-ban a blackjack legnagyobb tekintélye, Arnold Snyder a The Big Book of Blackjack (Cardoza Publishing) című művében vizsgálta a blackjack eredetét és őseit. David Parlett, egy brit szerző és játékfejlesztő szintén sokat írt a könyveiben és online a blackjack történetéről.
A következő tulajdonságok jellemzik a blackjacket: kártyapaklikat használ, a játékos az osztó ellen játszik, a győztest a kártyák numerikus értéke határozza meg.
A blackjack története: korai évek
Egy spanyol játék, a veintiuna (21) volt a legkorábbi játék, amely tartalmazta ezeket az elemeket. A leginkább a Don Quijote szerzőjeként ismert Miguel de Cervantes 1613-ban megjelent, 12 novellából álló Példás elbeszélések egyik írásában, a Rinconete és Cortadillo címűben írt róla. Egy veintiuna nevű szerencsejáték már 1440-ben felbukkan írásművekben (azonban számos olyan játéknak is ez a neve, amelynek semmi köze a blackjackhez).
E játék egyik változatának a neve Angliában bone ace (csont ász) volt a 17. században. Cervantes történetében és a bone ace-ben Charles Cotton könyve, a The Complete Gamester (1674) szerint az ász egynek vagy tizenegynek is számíthat. A blackjack quinze (15) nevű francia elődje a 16. században jelent meg először, és Franciaország kaszinóiban egészen a 19. századig népszerű volt. A sette e mezzo (7 és 1/2) nevű olasz kártyajátékot a 17. század elején játszották. A sette e mezzo 40 lapos paklit használt (a nyolcasokat, a kilenceseket és a tízeseket eltávolították). A maradék kártyákat a numerikus értékük szerint használták, a figurás kártyák értéke fél (1/2) volt.
Egy másik francia játékot, amelyet trente-et-quarante (30 és 40) néven ismertek, a belga Spa Casinóban játszottak 1780-ban. A trente-et-quarante során ezektől a korai játékoktól eltérően a ház volt a bank, ami azt jelenti, hogy a kaszinó játszott a játékosok ellen, elnyerve vagy kifizetve a játékosok tétjeit. Ebben a játékban tűnik fel a biztosítás tét első verziója is.
A modern blackjack szabályai a vingt-un (vagy vingt-et-un ‘21’) nevű francia játékban álltak össze a 18. század közepén. Az 1700-as évek végén és az 1800-as évek elején olyan rajongók terjesztették a játékot, mint Madame Du Barry és Bonaparte Napóleon.
A blackjack története: 19–21. század
A 19. századi Amerikában a kaszinók végül két olyan szabályt alkalmaztak, amelyek a játékot előnyösebbé tették a játékosok számára: a játékosok megnézhették az osztó egyik kártyáját, az osztónak pedig húznia kellett 16-nál és lejjebb, 17-nél és feljebb pedig meg kellett állnia. A 20. század elején a játék blackjack néven lett ismertebb egy (rövid időre kipróbált, majd hosszan eltűnt) promóciónak köszönhetően, amely bónuszt fizetett, ha a játékosnak 21-e lett pikk ásszal és egy fekete (pikk vagy treff) bubival, a játék neve ez utóbbinak az angol elnevezéséből származik: black jack.
Dr. Thorp népszerű tudományos kutatása és a későbbi játékosok és elemzők nyomán lett a blackjack a legnépszerűbb asztali játék a kaszinókban. Bár a kaszinóknak előnye származott az alapstratégia fejlődéséből és a kártyaszámolásból, általában gátolták a gyakorlati alkalmazását. Bár számos bírósági döntés megállapította, hogy a kártyák számolása nem csalás, a kaszinóknak a legtöbb jogrendszerben joguk van bármilyen okból kitiltani játékosokat. Az egyes kaszinók a blackjack szabályait is módosíthatják (néha akár két asztalnál is más lehet): eltérhet a paklik száma, a paklik újrakeverésének ütemezése, a ház húz vagy megáll puha tizenhétnél, korlátok lehetnek a kettéosztásra és a duplázásra, van-e lehetőség feladásra vagy nincs.
Az olyan könyvek, mint Ken Uston The Big Player (1977) és Ben Mezrich Bringing Down the House (2002) című műve, elmesélték, hogy milyen vagyonokat nyertek (és néha vesztettek) blackjackes kártyaszámlálókból álló csapatok. Mezrich könyvéből népszerű filmet is készítettek 21 címmel.
A craps története
A craps szó a 19. századi francia crabs szó amerikai változata. A crabs a dupla ászt, a lehető legalacsonyabb dobást jelentette a hazard nevű kockajátékban, amelyből a modern craps nagyjából kifejlődött. A francia crapaud, azaz béka szóhoz hasonlóan a kockázó emberek testhelyzetére utalt, akik lekuporodtak a padlóra vagy járdára, hogy jobban lássák a gurítást.
A craps története: korai évek
Azonban a kockajátékok az írott történelem hajnalától jelen vannak az emberi társadalomban. A régészek Mezopotámiában (Észak-Irak) i. e. 3000 körülről származó hatoldalú kockákat ástak ki, melyeken pontok jelölték az értéket számok helyett. De találtak kockát Pompeiben, valamint i. e. 600 körül mészkőből készített kockát Egyiptomban is. Néhány kockát sertések négyzet alakú lábszárcsontjából és juhok sarokcsontjából faragtak ki, innen származik a „rolling the bones” (csontok gurítása) kifejezés. Sok római uralkodó szeretett kockázni. Julius Caesar híressé vált mondatát a Rubicon folyón áthaladva mondta: „a kocka el van vetve”. Claudius rendelt egy különleges asztalt, amelyen kockázhatott utazás közben a kocsijában. Caligula hírhedt volt arról, hogy nem tudott veszteni. Nero arról híresült el, hogy a népe kincstárában lévő pénzt feltette néhány kockadobásra.
Az Arab-félszigeten elterjedt, eredetileg azzahr nevű kockajáték változott át a hazard nevű játékká. A hazard legkorábbi változatáról a 12. században születtek feljegyzések, és még Chaucer Canterbury mesék című írásában is említik, bár a játék története a kereszteslovagok idejére nyúlik vissza. A bonyolult játéknak számító hazard az évek során asztali a korai kaszinók kínálatába könnyen beilleszthető játékká fejlődött. A francia játékosok vitték Amerikába New Orleans-on keresztül.
A craps története: 19–21. század
A mai craps akkor kezdett formálódni, amikor John H. Winn bevezette a „don't pass” fogadási lehetőséget, hogy előnyt adjon a kaszinónak anélkül, hogy csaláshoz folyamodnának, ami problémát jelentett azon 19. századi amerikai kaszinójátékoknál, amelyek kevés előnyt biztosítottak a háznak. Bár a craps az elődje, a hazard leegyszerűsített formája lett, a játék fejlődése folytatódott, és a craps most számos fogadási lehetőséget és közösségi fogadási hangulatot kínál, amelyben a kocka dobója nyer pénzt minden játékosnak. A II. világháború során a katonák népszerűsítették a játékot azzal, hogy a hadsereg pokrócán játszottak, hogy megkönnyítsék a kocka irányítását.
A nyerőgépek története
19. század
Angliában és az Amerikai Egyesült államokban egyszerre fejlődtek ki az érmés gépezetek a kaszinókban és játéktermekben a 19. század utolsó évtizedében. Mindkét helyen a nyerőgépek népszerűvé válása beleillett abba a trendbe, hogy „automatizált” eszközöket használnak a mindennapi élet során. A nyerőgépeket kifejlesztő generáció találta fel a fonográfot, a mozgóképet, a pénztárgépet és az elárusító automatát.
1890-ben a Punch magazin publikált egy szatírát a közeljövő mindennapi életéről „From the Diary of the Automatically Conducted” (Az automatizált életvitelű naplójából). A cikk azzal kezdődik, hogy a főhőst reggel hétkor kidobja az automatikusan konstruált ágy és a padlóra helyezi. Felveszik és behajítják öltöztető, mosdató és borotváló automata székbe, ami után felöltözteti egy önműködő gépezet, egy kanyargós lift leszállítja az étkezőbe, ahol megeteti egy „automatikus magánreggeliztető”.
Az 1900-1960-as időszakban a nyerőgépek a következő közös tulajdonságokkal rendelkeztek: rés egy érme bedobására, ablak, amelyben három szimbólumokat tartalmazó tárcsa látható, egy húzókar, amely elindítja a mechanikus tárcsák többszöri pörgését, bizonyos szimbólumkombinációknak megfelelő kifizetések és automatikus kifizetés érmék formájában a gépből.
Anglia ismerte el az első szabadalmat az érmevezérelt pörgőkerekes játékok számára. 1887-ben William Oliver kifejlesztett egy lóversenyes játékot, amelyben a játéklovak koncentrikus mechanikus kerekeken mozogtak. Két évvel később Anthony Harris szabadalmaztatott egy falra szerelt, pörgő tárcsás játékot.
Ugyanekkor San Francisco-i gépészek egy csoportja Charles Fey vezetésével megalkotta az első jellegzetes nyerőgépet. Évtizedekre Fey Liberty Bell nevű gépe lett az alapja (és a neve is) a népszerű nyerőgépeknek. A gépek ezen generációja három forgó tárcsával és egy húzókarral rendelkezett, egyetlen érme működtette, és az egyező kőr, pikk, káró, lópatkó és harang szimbólumokra fizetett. Mindegyik tárcsa 10 szimbólumot tartalmazott, így 1 000 kombináció létezett. Az első verzióknál kézi kifizetésre volt szükség, a legnagyobb kifizetés 20 ötcentes volt három egymás melletti harangért. Egy évtizeden belül Fey gépei olyan tárcsákat tartalmaztak, amelyek egymás után álltak meg (ami növelte a játékosok izgalmát), és automatikusan fizettek.
A 20. század első évtizedében Herbert Mills (Chicago, Illinois, USA) olyan nyerőgépeket fejlesztett ki, amelyek lemásolták Fey szerkezeteit, de olyan funkciókat is bevezetett, amelyek révén a találmányai megfeleltek a jogi kívánalmaknak. Mills gépein a tárcsák 20 szimbólumra bővültek, tehát összesen 8 000 lehetséges kombináció volt. (Annak érdekében, hogy jól megkülönböztethetővé tegye Fey gépeitől, Mills cseresznye, narancs, citrom és szilva szimbólumokat használt, ezért kapta az ő gépe a „gyümölcsös gép” becenevet, amely máig népszerű maradt, különösen Nagy-Britanniában. Emellett nagyobb volt az ablaka, így a játékosok láthatták a „majdnem bejött” soraikat a nyerővonal felett és alatt.
Az 1960-as évek
Bally forradalmasított a nyerőgépeket az 1960-as években a Money Honey nevű játékkal kezdve. A Money Honey 1963 vége felé debütált. Az elektronikában rejlő előnyöket kihasználva Bally átformálta a gépeket a Las Vegas Strip képére: világos színek, villogó fények, hangos zajok és a gyors akció ígérete. A Money Honey emellett tartalmazott egy érmetartályt (egy legalább 2 500 érme tárolására alkalmas rekeszt) és egy fémtálcát alul, amelybe hangosan ömlött a pénz, másodpercenként hat érme. 1968-ra Bally biztosította Nevada kaszinós nyerőgépeinek 94%-át. Ezek a gépek vezették be a többérmés játékot is.
Bally sikere sokkal népszerűbbé tette a nyerőgépeket Las Vegasban, ami versenytársakat támasztott, akik különböző és jobb gépeket fejlesztenek. A Money Honey elektromos tulajdonságai indították el a trendet, amely szerint a nyerőgépeket mind több elektronikus, és végül számítógépesített komponenssel ruházták fel.
Az 1980-as évek
1979-ben a Bally terjesztője William „Si” Redd megalapította az International Gaming Technology (IGT) nevű céget, amely az évtized végére uralta a nyerőgépek fejlesztését és eladását. Kevéssel az IGT létrehozása után a cég bemutatta az első videopóker nyerőgépet.
Közben egy Inge Telnaes nevű számítógépes szakember kifejlesztett egy programot, amely a nyerőgépeket egy véletlenszám-generátorral (RNG) működtette fizikailag forgó tárcsák helyett. A „virtuális tárcsák” program lehetővé tette a csillagászati összegű kifizetését, miközben a gép továbbra is jövedelmezően működött. Az IGT 1984-ben engedélyeztette ezt a technológiát. 1986-ban bemutatta a Megabucksot, a legnagyobb és legnépszerűbb progresszív nyerőgépes jackpotot. A Megabucks összekapcsolta a gépeket egész Nevada államban.
Az 1990-es évek
1992-ben a Bally bemutatta a Game Makert, egy videós nyerőgépet, amely lehetővé tette a játékosoknak, hogy válasszanak a különböző nyerőgépes játékok (és videopóker játékok) és címletek között. A Game Maker és az IGT sikere a videopóker játékokban a videós animációk egyre elterjedtebb használatához vezetett (ami a gombok és végül érintőképernyők elszaporodásával járt, ám ezek nem helyettesítették teljesen a húzókarokat).
Az 1990-es évek vége felé a nyerőgépek elkezdtek többsoros kifizetéseket kínálni és a bónusz események további képernyőket vagy játékfunkciókat váltottak ki. Az ausztrál Aristocrat Leisure Ltd. újította meg a videós nyerőgépeket (amelyek neve Ausztráliában pokies) a többsoros kifizetések bevezetésével. A WMS Gaming, a népszerű Reel 'Em In videós nyerőgépe révén szintén jelentős szereplővé nőtte ki magát a videós animációk és a bónusz események terén.
Egy korai bónusz funkció volt egy rulett stílusú kerék a gép tetején, amelyet a tárcsák bizonyos kombinációja aktivált. A Bally kezdetben Wheel of Gold néven kínálta ezt a bónuszt. 1997-ben az IGT engedélyeztette a népszerű amerikai televíziós műsor, a Wheel of Fortune (Szerencsekerék) használatát nyerőgépek számára. A Wheel of Fortune gépek egyesítették a televíziós műsor kerekének kinézetét és a hallgatóság „wheel … of … fortune!”-t kántáló hangját, amikor a játékosoknak bejött a kombináció, amely lehetővé tette számukra a kerék megpörgetését. A Wheel of Fortune minden idők legnépszerűbb nyerőgépe lett. Emellett elindította a „tematikus nyerőgépek” korszakát. 1998-ban az IGT kínálta az első Elvis témájú nyerőgépet.
21. század
Az utóbbi néhány év a nyerőgépek átalakulásával járt. Bár a gépek eredetileg úgy néztek ki és működtek, mint az elárusító automaták, most a letisztult, mégis bonyolult dizájnjuk egy személyi számítógépre vagy egy házi játék- és szórakoztató rendszerre emlékeztet. Ahogy a zsetonok helyettesítették a készpénzt a többi kaszinójátékban, a kreditek és a kuponok helyettesítik az érméket a nyerőgépekben. Az 1980-as évek vége felé a gépek elkezdték digitálisan mérni és nyomon követni a bedobott és a játékosoknak járó érmék számát. A következő évtizedben a nyerőgépek elkezdtek készpénzt elfogadni az érmék és a fémtokenek mellett. (Sok valódi kaszinó egyáltalán nem használ már érmét.) Az érméktől való eltávolodás akkor lett teljes, amikor a nyerőgépek tartályait mellőzték a TITO (kupon be/kupon ki) olvasók kedvéért. A játékosok krediteket jelentő készpénzt vagy kuponokat helyezhetnek be a gépbe. A gép kreditkuponokat oszt ki érmék helyett. Az ATM-ekre emlékeztető kaszinós pavilonok segítenek a játékosoknak a készpénzt kreditkuponokra, illetve a kuponokat készpénzre váltani.
A baccarat története
A baccarat története: korai évek
A baccarat gyökerei a 15. század végére nyúlnak vissza. Az olasz baccarà (jelentése nulla) játék sok itáliai városban népszerű volt, a franciák pedig kölcsönvették és baccarat-ra változtatták a nevét. Ahogy az európai kaszinójátékosok egyre több kártyajátékot kívántak játszani, a baccarat népszerűsége nőtt.
A baccarat története: 19–21. század
A játék a Napkirály, XIV. Lajos uralkodása alatt lett nagyon népszerű, aki bevezette az arisztokrácia körében. A baccarat a brit kaszinójátékok közé is bekerült a 18. században. Monte-Carlóban a 19. században lett közkedvelt.
A baccarat a modern kori fellendülését a James Bond filmek segítették, amelyek elegáns, nagytétes kaszinójátékként ábrázolták. A szuperkém a következő filmekben játszott baccarat-t: Dr. No (1962), Tűzgolyó (1965), Casino Royale (1967), Őfelsége titkosszolgálatában (1969), Szigorúan bizalmas (1981), A magányos ügynök (1989) és Goldeneye (1995).
Mára a baccarat három változata maradt népszerű. A chemin de fer és a banque baccarat Franciaországban és Monte Carlóban maradt népszerű, míg a punto banco Észak-Amerika és az Egyesült Királyság kaszinóiban gyakori. Gyakorlatilag az összes játékot ugyanúgy játsszák, csak a kártyák kiosztásában van némi különbség. Míg minden kaszinó nagytétes szekciója e változatok egyikét kínálja, a köznapi szerencsejátékosoknak a kaszinó mini baccarat-t is biztosít kisebb asztallal és alacsonyabb tétekkel.